-
Kezdőoldal
Itt vagyok!
Csillagok szegélyezik utam,
Holdfénytől ázottan ballagok;
Elvesztettem utam a világban,
Senki sem tudja, hogy itt vagyok.
Korán keltem fel, és hiányzott valami A saját nevem Senki nem veszi észre,
de elvesztem és ez így tarthat örökké Abbahagytam a küzdést csak egy pillanatra,
de semmi sem változott Ki vagyok én most? A nevem meg van még?
Azt hiszem végleg elveszett. Senki sem vár ram az ajtóm előtt,
A meglepetés nem izgat többé Ezt elviselni egyre inkább nehéz.
Nézz csak előre, nincs semmi már itt neked Ami történt megtörtént
, ez az élet jutott nekem Hagyd elmúlni, ami már soha nem lehet.
Elmulasztottam amit látnom kellett volna Rengeteg csodálatos dolgot
Elmulasztottam azt, amire szükségem lett volna Amit ez az élet adhatott.
Hagyd a boldog befejezést, minden ugyanaz Isten nem fogja az egyszerűséget
lehetőségre pazarolni. Vegyél fel, ébressz fel, az álmok elfedik a fájdalmat
. Azt gondoltam, hogy vége lesz mar, de itt ragadtam Ki fog most rám várni?
Senki sem vár az ajtóm előtt, A meglepetés nem izgat többé ..
És ezt egyre nehezebb elviselnem Nézz csak előre, nincs semmi már itt neked
Ami történt megtörtént, ez az élet jutott nekem
Hagyd elmúlni, ami már soha nem lehet. Most mit tegyek?
Csinálhatom más hogy? Átgondoltam én ezt? Ez volt az életem egyszer, -
így éltem.
Bannerem:
-
Par Egalmon le 27 Juin 2012 à 19:54
Szép ruhájából, mi megmaradt reggel csendesen levetette, itt áll most tépetten, kifosztva, s fázósan megremeg a teste. Ázottan kémleli rongyait, alant a sok viseltes darab, díszeit már görgeti a szél, bőrén barázdát szántott a nap. Álmát mégis féltve őrzi még, nyár emléke olykor rátalál, jajongva bár, felkacag kicsit, de érzi: vár rá a fagyhalál. Elmúlni készülsz most - látom én - de legszebb így is te vagy nekem; őrizem az álmaid tovább, akácerdő - halott kedvesem.
Hajnal surran, Harmatból hint homlokunkra glóriát. Kezem kezedbe zárva Nézem az ég záporát Hajad lebbenését a tavaszban, Örök - zöld szíved, S ölelésünk körül Halk-boldogan sóhajt fel a déli szél.
Kibontotta nagy szirmát az éjszaka S az ablakokból arany fény ömlik A telihold, mi megihleti a költőt
A mennyek sugarát az utcára önti Kóbor macska keresztezte utam Vinnyogott éles, boszorkány hangján
A hontalanság tépázta szőrén Megcsillant a félénk, tavaszi holdsugár
Az ég vad, szürke tajtékokat vetett S elmosta az összes, szőke csillagot
Rám villantotta azt a zöld szempárt Megláttam, mit az álmom esténként elhoz Kinőttek a házak a lámpafényből
Álmok árnyai kezdtek borongani Elterült a macskaköves utca Mint kaszálók, a nyári rét hullámain I
degennek éreztem magam otthon S hirtelen egy férfi tartott felém Rám köszönt, aztán gyorsan távozott
Elment mielőtt megismertem én Újra elindultam hazafelé A macska eltűnt a sötét városban
De én emlékezni fogok majd rá, S viszontlátom, az éjszakai álmomban
A legszebb díszdoboz a szíved, benne az ajándék a szeretet, amit az éjszaka csendjében szépen leteszel a küszöbre. Annak a küszöbére, akinek szánod. És vársz. És reménykedsz. Reménykedsz, hogy kinyílik az ajtó, egy gyengéd kéz felemeli, kibontja, és magához öleli. Mert titokban erre vágyott. Mert megkapta a legszebb ajándékot, amiről valaha álmodott. A te szívedet, benne a te szeretetedet. És ha ez megtörténik, mindketten ajándékot kaptok. Egymást.
Van egy nagy, színes könyv valahol, Melyet talán az angyalok vezetnek.
Tartalmat a te életed ad, Minden oldalnak, minden fejezetnek.
1 commentaire
Suivre le flux RSS des articles de cette rubrique
Suivre le flux RSS des commentaires de cette rubrique